“Színesebb velünk a világ”
2009. augusztus 24. hétfő 11:00:48
2009. szeptember 10-én, 17 órától, az Ability Parkban kerül megrendezésre a Motiváció Alapítvány aukciója.
Az aukción fogyatékos és hátrányos helyzetű művészek munkái kerülnek kalapács alá, melyek a “Színesebb velünk a világ” vándorkiállítás részei.
A közel száz kiállított alkotás között találhatunk akvarelleket, olajfestményeket, számítógépes grafikákat, gyöngyből készült ékszereket és tojásfaragást is. A tárlat részét képezi továbbá egy ötven elemből álló fotósorozat is.
Az árverésen befolyt öszeg teljes egészében az alkotókat illeti, az alapítvány csupán közvetítő szerepet tölt be.
A kiállított tárgyakról készült digitális katalógus megtekinthető itt!
A Motiváció Alapítvány 2009 elején hirdette meg a Színesebb velünk a világ című pályázatot. A felhívásra speciális szükségletű, hátrányos helyzetű képzőművészek jelentkezését várták.
A több száz beérkezett pályamű közül Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész választotta ki azokat az alkotásokat, amelyek a nagyközönség számára is láthatóak voltak, és amelyekre immáron szeptemberben licitálni is lehet.
Az egész nyarat átívelő programsorozat célja, hogy fölhívja a társadalom figyelmét a speciális szükségletű emberek művészi tehetségére, elősegítse a fogyatékos és hátrányos helyzetű emberek társadalmi beilleszkedését, és ezáltal hozzájáruljon az egyenrangú állampolgári lét megvalósulásához. A kiállítás-sorozat és az aukció keretén belül a művészeknek lehetőséget szeretnénk teremteni a kapcsolatteremtésre mind egymás, mind a munkáltatók, szervezetek között, ami remélhetőleg kölcsönös, hosszú távú és jövedelmező előnyöket biztosít mindenki számára.
Várunk mindenkit sok szeretettel!
További információ:
Motiváció Alapítvány 1055, Budapest, Honvéd utca 22.
web: www.motivacio.hu
e-mail: zalabai.peterne@motivacio.hu
marjan.erzsebet@gmail.com